Az ember próbálja elfoglalni magát (azaz jelen esetben én), de nem nagyon megy. Persze, megcsinálom, amit muszáj, főzök, mosok, takarítok, de mindeközben is elég szarul érzem magam. :-( Most 2 napra vidékre ment munkaügyben. Ígérte, hogy felhív, de persze még nem hívott. Lehet, nem is fog. Tegnap itt volt, és azt mondta, holnap ide hozatja magát először haza (nem saját kocsival ment), és majd utána megy oda haza. De ez egy tiszta agyrém.

Egyszerűen fogalmam nincs, meddig mehet ez így tovább?! Meg, hogy mi értelme, de tartok tőle, hogy semmi az égvilágon. Nem értem, én ezt az egészet, hogy miért jó így neki. Hogy miért kellett a másik csaj, miért csalt meg, azt értem sajnos. Engem sem szeret, unt már gondolom, az meg új volt, vidám, újdonság varázsa. De hogy miért hagyott el, vagy ha már itt tartunk, dobta fel megint a házat, amit épített, ha egyszer azt sem szereti?! Na ezt nem értem, hogy ez miért éri meg neki?! Mert ha szerelmes lenne, azt megérteném. De nem az, hiszen akkor nem járna vissza hozzám még szexelni sem. Meg egyántalán.

Szóval, kész téboly az egész. :-( És nem tudom, mi lesz ennek a vége, de hogy sok jó nem, az biztos. Sajnos, ebből már jó nem sülhet ki, csak többféle rossz, rosszabb és még rosszabb. Hát, reméljük, hogy legalább a rosszak közül nem a lehető legrosszabb verzió fog bekövetkezni...

Az elmúlt 3 hónapban, amióta elköltözött, az első 2 hetet leszámítva, szinte minden nap találkozunk. Az első 2 hétben azért nem, mert hirtelen fájdalmamban azt kértem, hogy nem is akarom soha többé látni őt, sem hallani a hangját, szóval megkértem, hogy semmi kontakt ne legyen. Ezt ő betartotta, illetve egyszer "véletlenül" szembejött kocsival, amikor jöttem hazafelé a munkából. (Utólag vallotta be, hogy nem volt véletlen - látni akart, ha csak egy pillanatra is).

Közben én összeszedtem az itt maradt cuccait (pl. téli ruhák), bezsákoltam és lehordtam a pincébe. Mellé írtam pár sort, hogy bocs, de nem bírtam látni itt a lakásban, mert megszakad a szívem. Olyan voltam, mint egy drogos, akitől elvonták a szert. Borzalmasan szenvedtem, és miközben tettem a dolgomat (munka, és amit muszáj), vártam, hogy teljen az idő és könnyebb legyen egyszer... Mindezeket, a fájdalmamat stb. le is írtam. Először nem azzal a szándékkal, hogy ő is olvassa el, csak kiírtam magamból, de végül ezt is otthagytam a pincében.

Válaszolt rá. Ez 3 nappal azután volt, hogy elköltözött, egy pénteki napon. Az ezt követő héten leveleztünk. Nagyon szépeket írt... De a döntő az volt, amikor azt írta, hogy nemigen megy a szex köztük. Pontosabban, hogy egy alkalmat kivéve, nincs is. És hogy ezt nem érti. Na, ez döntött abban, amikor nem bírtam tovább, és írtam, hogy jöjjön fel. Ez egy hét múlva történt. Kedden költözött el, pénteken írta az első levelet, és a következő pénteken találkoztunk, itthon este. Egymásnak estünk azzal a mozdulattal.

Ezt követően egy ideig nagyon feldobott érzelmi állapotban voltunk mindketten, de ez hamar elmúlt. Annak ellenére, hogy találkozgattunk, még egy ideig leveleket is írtunk egymásnak. Meg ő este sms-eket, ilyesmi. És hát rendszeresen szex is volt.

Majd mostanra mintegy beállt valamiféle abnormális rendszer. Napközben, délutánonként hazajön, itthon tévézik, alszik, 2-3 naponta van köztünk szex is. De már nem feldobott a hangulata. Nincsenek kedves szavai, semmi ilyesmi nincs már. Olyan a viselkedése, mint azelőtt. Nem jókedvű, nincs már kedve beszélgetni. Nem tervezi a jövőt, nem tud semmit, cinikus, kedvetlen. Persze, mert ahogyan él, az nem normális, és nem kicsit nem az.

Gyereket vár tőle egy másik nő, akinek a fent leírtakról még csak sejtése sincsen. Akivel 3 hónapja él, és gyakorlatilag mindvégig csalta, csalja - velem, akivel előtte 5 évig együtt élt. Azt mondják, ilyen nincs. Én is azt gondolom, hogy ilyen nincs, de hát van. Csak éppen nem élhetünk így örökké...

A mai tényállás: az élettársam, akit nagyon szerettem, illetve ez még nem múlt el, kb. 3 hónapja elhagyott. Pontosabban szólva idén július 26-án, egy szép nyári keddi napon. Ez idáig még egy szimpla sztori is lehetne ugyebár. Na de vannak itt még csavarok a történetben.

Például, hogy a közös otthonunkban hagyott itt, amit 3 évvel ezelőtt vettünk együtt, közösen, közös - és svájci frank alapú, természetesen - jelzáloghitelre. Aminek akkor volt kerek 50 ezer Ft a havi törlesztője, most pedig már 76 ezer Ft. Ez már önmagában is szép, mert ezt egyedül én nem tudnám fizetni, és akkor még nem beszélve a rezsiről, és a megélhetésről, hogy olyan luxusdolgokat már ne is említsek, mint pl. benzin a kocsimba. Na az új ruha, ne adj Isten, egy könyv, vagy egy mozi, hát azt már tényleg nem említem. De nem is ez a lényeg. Mert ő van olyan rendes, hogy még mindeddig ad pénzt annyit, ami szűken elég, és a rezsit is kifizeti.

Hogy mi lesz a házunkkal, illetve hogy miért is hagyott el? A kérdés első felére nem tudom a választ. Nem tudom, meddig fogja bírni fizetni. Mert válság van (igen, még mindig), és közel nincs annyi munkája, mint azelőtt (amikor vettük a házat). Azt tudom, hogy még mielőtt elhagyott volna, beadta egy ingatlanoshoz, hogy eladó (utólag tájékoztatott erről). Azóta viszont írt egy sms-t az ingatlanosnak, hogy tavaszig várjunk az eladással. Nem tudom, az ingatlanos vette-e a lapot vagy sem, mindenesetre állítólag nem reagált erre, de a hirdetést sem vette le az oldaláról. Ámbár érdeklődőkről sincs hír azóta. Tehát most élek itt, álmaimban otthonában, egyedül, és abban a tudatban, hogy fogalmam sincs, meddig?! (Amíg el nem adja tényleg, vagy a bank el nem árverezi).

Mint ahogy arról sincs fogalmam, hogy azután hol fogok élni? Mert annyi pénz nem marad, amiből lehetne bármilyen lakást is venni, sőt valószínű, hogy szinte semmi sem marad.

A munkahelyem pedig, habnak a tortán, megszűnik. Pontosabban elköltözik a cég, de olyan távolságra, ahova vállalhatatlan a munkába járás. Jelen pillanatban november 13-ig szól a szerződésem. Hogy utána hol, mikor találok munkát...?

És, hogy miért hagyott el? Mert terhes lett tőle egy másik nő. Akit viszont nem szeret, nem akarja a gyereket sem tőle. (Persze, engem sem szeret, hiszen akkor ez nem következett volna be). Hogy honnan vagyok ebben olyan biztos mégis, hogy azt a másikat még annyira sem szereti? Na ez már a következő téma lesz.

Sziasztok! Az oldalt már régebben nyitottam, de aztán nem nagyon foglalkoztam vele sajnos, mert minden mással el voltam foglalva. De azért nem felejtettem ám el. :-) Most pedig úgyis szeretnék valahol egy blogot írni, mert már kezdek megtébolyodni az életemtől, amik történnek. Hát nem szokványos történet, annyi biztos. Remélem, lesz aki olvas - ismeretlenül - és esetleg segít majd együtt gondolkodni, hogy mit hogyan tovább, mert én már eléggé kivagyok. Nem fogok semmi valótlant leírni, minden, amit írok, maga a valóság. Viszont nem fogok neveket sem írni, névtelen szeretnék maradni.

Minden normális hangvételű véleményre kíváncsi vagyok, akár jó, akár nem - a hangsúly a normális, / vagy inkább kultúrált / hangvételen van!

Bevezetésnek most ennyi. Ma hétfő este van, ami önmagában is undorító / mármint, a hétfő maga /, de ehhez még ősz is van, korán sötétedik és már elég hideg is van az utóbbi napokban - hát ez már kész depresszió. :-) De nem, nem lenne az... hanem a többi, ami történik vagy nem történik, az teszi katasztrofálissá a dolgokat. Sokan mondják a barátaim, ismerőseim közül: "Legalább nem unatkozol." Hát, az biztos, de lehet, inkább jobb lenne unatkozni?!

Ja, még egy apróság: tegnap, azaz október 9-én volt az idei szezon első napja, amikor begyújtottam / fával fűtök ugyanis /. Jó meleg lett, sőt szinte túl meleg is volt az éjjel.

Most megyek és próbálok pihenni, mert hajnalban ötkor megint kelhetek fel. Aztán e bevezető után, ahogy és amikor csak időm lesz, jön majd a történet maga.